Branding

Mi az, hogy branding? A “branding” szó alatt a marketing- és reklámszakemeberek általában az alábbiakat szokták érteni: márkamenedzsment, márkaépítés, “márkázás”, – kiindulva abból az alapfeltevésből, hogy egy brand, az általa a fogyasztókban kiváltott érzéseket, hangulatokat, percepciókat is jelenti az adott szóval, logóval stb. együtt. Kétségtelen, hogy a “branding” szó magyar fülnek egy kicsit idegenül hangzik – mindazonáltal, mindig ez az összefoglaló elnevezés fejezi ki legjobban azt, amit a reklámszakemberek egy reklámozandó termék vagy szolgáltatás promóciója során, a kampány kitalálása során szem előtt tartanak.

Régi tapasztalatunk, hogy egy új márka, egy új brand kitalálása és az azzal foglalkozó “branding” során egy új név vagy jelmondat akkor kerül kiválasztásra, ha az a kontrollcsoportnak, illetve a munkában részt vevő marketingszakembereknek, vagy éppenséggel a főnöknek “tetszik”.  Viszont sokszor nem vizsgálja senki, hogy az újonnan kitalált név, logó vagy jelmondat jogi szempontból rendben van-e, vagyis hogy a későbbiekben védjegyként jogi védelmet kaphat-e és ha igen, akkor mire.

Branding kérdésekkel is foglalkozó ügyvédekként sokszor kapunk ”kész” jelmondatot, logót, amellyel kapcsolatban az ügyfél kérése az, hogy erre vonatkozóan szeretne jogi védelmet szerezni. A jogi munka megkezdésekor azonban kiderül, hogy az adott megjelölést védjegyjogi szempontból nem vizsgálta meg előzetesen senki, viszont a szokásos reklámügynökség – marketing osztály – management – reklámügynökség útvonalon az adott brand átment és elfogadásra került. Az elfogadott és már a reklámozás fázisában lévő megjelölési formát viszont sokkal nehezebb megváltoztatni.

Amennyiben nem sikerül a megjelölésre jogi oltalmat (védjegyoltalmat) szerezni, könnyen előfordulhat, hogy a versenytárs az adott megjelölési formát lemásolja, ami ellen az ötletgazda (tulajdonos) hatékonyan nem fog tudni fellépni. Védjegy hiányában könnyebben támadható a cég domainje is.

Egy jól kitalált és később reklám- és marketingakciókkal megtámogatott brand a sikeres működés záloga lehet. A branddel kapcsolatos fogyasztói bizalom, illetve a fogyasztói viszony gyakran fontosabb, mint a termék vagy szolgáltatás maga. Ráadásul, egy bejegyzett védjegy a jogosult számára komoly jogi eszköz a védjegyet jogosulatlanul vagy a védjegyhez hasonló megjelölést használó harmadik személyekkel szembeni fellépésre is.

Ezért célunk, hogy ügyfeleinknek már a branding, vagyis a tervezés fázisában jogi tanácsot adjunk a brand kialakításával kapcsolatban, úgy, hogy a létrehozott név, logó, jelmondat stb. védjegyjogi szempontból is megállja a helyét.

Természetesen ehhez az is kell, hogy a gazdasági élet szereplői egyáltalán felismerjék azt, hogy a branding tervezése és felépítése során óhatatlanul jogi kérdésekkel, mégpedig védjegyjogi kérdésekkel is foglalkozniuk kell. Ügyvédi irodánk missziója az, hogy ezt a védjegyjogi tudatosságot minél szélesebb körben terjessze és az előre tervezés fontosságát pedig minden lehetséges fórumon hangsúlyozza.